Az első két VB-cím (1910-1938) 

A csapat első meccsét 1910. május 5.-én játszotta Franciaország ellen, Milánóban. 6-2-re győztek az olaszok. A csapat legtöbb játékosa az akkori legjobb klubcsapatból, a Pro Vercelli-ből kerültek ki. Az első nemzetközi siker az 1928-as, amszterdami nyári olimpián jött el, egy bronzérem formájában. Az elődöntőt ugyan elvesztették Uruguay ellen, a bronzmeccsen azonban 11-2-re kiütötték Egyiptomot. Ezután rendezték az első FIFA Labdarúgó Világbajnokságot 1930-ban, Uruguayban. Olaszország visszautasította a szereplést. Igaz, mindössze 4 európai válogatott hajózott át az óceánon. 1934-ben és 1938-ban viszont zsinórban kétszer az olasz válogatott bizonyult a világ legjobbjának. Köszönhetően a szövetségi kapitány Vittorio Pozzo-nak, illetve a valaha volt egyik legjobb játékosnak, Giuseppe Meazza-nak. De olyan sztárok játszottak ebben az időben a válogatottban, mint Luis Monti, Giovanni Ferrari, Silvio Piola, és Virginio Rosetta. A 2. világbajnokságot Olaszországban, tehát hazai pályán rendezték, 16 csapat részvételével. A döntőig vezető úton az olaszok az Egyesült Államok, Spanyolország, és Ausztria csapatait verték. A döntőt Rómában rendezték, 45000 néző előtt. Az ellenfél Csehszlovákia csapata volt. Sokáig 0-0 volt az állás. A gólcsendet Puc törte meg a 76. percben, vezetéshez juttatva a csehszlovákokat. Már csak negyed óra volt hátra. Az olaszok nem omlottak össze: 5 perccel később Orsi egyenlített.Jöhetett a hosszabbítás. Itt az olaszok bírták jobban: Schiavio már a 95. percben betalált. Ezzel Olaszország világbajnok lett. A két VB között Olaszországnak sikerült megnyerni az olimpiai aranyérmet is. Az olimpiát Berlinben, Németországban rendezték 1936-ban. A döntőben az osztrákokat múlták felül 2-1-re 1938-ban a szomszéd Franciaország adott otthont a 3. VB-nek, 15 csapat részvételével. A címvédő olaszok sikeresen bejutottak a döntőbe, Norvégián, Franciaországon, és Brazílián keresztül. A döntőben ezúttal az erősnek tűnő Magyarországgal kerültek szembe. A mérkőzés Párizsban volt, 60000 nézővel. A mérkőzés egy gyors ütésváltással kezdődött, Gino Colaussi 6. percbeli góljára a 8. percben válaszolt Titkos Pál. A 16. percben Piola volt eredményes, erre azonban a magyarok nem tudtak felelni, sőt a 35. percben Colaussi 2. góljávan megduplázta az előnyt. 3-1-gyel vonultak félidőre a csapatok. A 2. játékrészben a magyarok valamivel jobb játékot produkáltak, ennek a 70. percben eredménye is lett: Sárosi György góljával. Több gólt azonban nem tudtak lőni, az olaszok viszont igen: Piola is duplázott a 82. percben, így a 4-2-es siker azt jeletette, hogy Olaszország megvédte világbajnoki címét. Ez egyébként azóta is csak Brazíliának sikerült.

A háború után (1946-1966) 

A II. világháború miatt elmaradt az 1942-es és az 1946-os világbajnokság. Az olasz válogatott a háború után meg sem tudta közelíteni a háború előtti formáját. Ráadásul 1949-ben egy légi katasztrófában elhunyt 10 válogatott játékos. Az 1950-es Brazíiliai VB-n a csoporból nem sikerült továbbjutni, egy Svédország elleni verség után. Az 1954-es VB, Svájcban nem sikerült túl fényesre az olaszok számára. A csoportkör után búcsúzni kényszerültek: Anglia és Svájc mögött a 3. helyen végeztek. 1958-ban újabb csalódás: a válogatott elbukott a selejtezőkön, így nem vehetett részt a Svédországban rendezett VB-n. A selejtezőcsoportban Észak-Írország előzte meg őket. 1962-ben már sikerült a kijutás Chilébe, de a csoportkör ezúttal is a végállomásnak bizonyult. Az NSZK és Chile ellen nem sikerült nyerni. Svájc ellen igen, de ez már kevés volt. Közben útjára indult az Európa Bajnokság is. Az 1964-es viadalon a legjobb 16 között a Szovjetunió válogatottja ütötte ki az olaszokat. Az 1966-os angliai VB örökké emlékezetes marad az olasz embereknek. Nem a győzelem miatt. Hanem azért mert a válogatott vereséget szenvedett Észak-Koreától 1-0-ra. A torna előtt esélyesnek mondott olaszok ismét a csoportkör után utazhattak haza, miután a szovjetektől is kikaptak. Talán emiatt nagy változások kezdődtek az olasz labdarúgásban.

Európa-bajnokok, és VB döntő (1968-1976)

1968-ban az Azzurriknak újra sikerült nagy tornát nyerni, 1938 óta először. Hazai pályán, Olaszországban rendezték a négyes döntőt. Az elődöntőt Olaszország Szovjetunió ellen vívta. A rendes játékidőben és a hosszabításban sem született gól, így a szabályok sajátosságainak köszönhetően pénzfeldobás döntött a továbbjutásról. A szerencse a hazaiaknak kedvezett, így készülhettek a Jugoszlávia elleni döntőre. Itt is döntetlen lett a végeredmény a hosszabbítás után, ezúttal 1-1. Mivel nem akarták még egyszer a vakszerencsére bízni a döntést, a döntőt újrajátszották 2 nappal később. Itt 2-0-ra az olaszok diadalmaskodtak, Riva és Anastasi góljaival, ezzel elhódítva a trófeát. 2 évvel később, 1970-ben Mexikóban került sor a 9. labdarúgó világbajnokságra. A mezőny bombaerős volt. Az olaszok önbizalommal telve utaztak el a VB-re. A csoportkörben megint megizzadtak: mindössze 1 gólt sikerült lőni a 3 meccs alatt. Igaz, az győzelmet ért Svédország ellen. Uruguay és Izrael-lel is 0-0-s döntetlent játszottak: a körbeveréseknek köszönhetően Olaszország csoportelsőként jutott tovább. A legjobb 8 között a házigazda Mexikó volt az ellenfél. Az olaszok meglepően jól játszottak, és 4-1-re lemosták ellenfelüket, Riva és Rivera góljaival. Az elődöntőben aztán az örök riválissal, Nyugat-Németországgal kerültek össze. Ez a meccs az évszázad legizgalmasabb mérkőzéseként vonult be a történelemkönyvekbe. Hamar, a 8. percben Bonisegna góljával vezettek az olaszok. A németek sokáig gólképtelenek voltak, a 92. percben, az utolsó pillnatban azonban egy bedobás után Schnellinger gólt szerzett. Jöhetett a hosszabbítás. A német bombázó Gerd Müller már a 94. percben betalált, vezettek a németek. Az olaszok nem adták fel: Burgnich 4 perc múlva egalizált. Riva góljával az 104. percben olaszok visszavették a vezetést. Müller azonban 6 perc múlva újabb gólt lőtt: a 110. percben 3-3. Az olaszoknak nem kellett 1 perc a válaszhoz: Rivera lapos lövése utat talált Maier kapujába.4-3. Több gól már nem született: Olaszország a döntőben! A nagyon erős Brazília várta őket ott. 107000 néző volt kíváncsi arra, hogy eldőljön: ki viszi haza a Jules Rimet kupát. Az a csapat, ugyanis amelyik háromszor elnyeri, az hazaviheti örökre. Olaszország és Brazília ekkor egyaránt kétszeres győztesek voltak. A mérkőzést a Mexikóvárosi Azték Stadionban rendezték. Brazília Pelé felhőfejesével vezetést szerzett a 18. percben. Bonisegna-nak egy szerencsés góllal sikerült egyenlítenie a 37. percben. A második félidőben azonban beindult a Pelé vezette brazil-szamba, amivel az olaszok sem tudtak mit kezdeni. Gérson és Jairzinho 5 perc alatt lőttek 2 gólt, ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs. 4 perccel a vége előtt Carlos Alberto egy bombagóllal állította be a 4-1-es végeredményt, így Brazília vihette haza a kupát végleg. Az olaszoknak nem volt okuk a kesergésre, hiszen a világ egyik legjobb csapatától kaptak ki. Az nagyszerű olasz játékosok ezen generációja, mint Riva, Anastasi, Rivera, Fachetti, Mazzola, az ezt követő években nem tudták a VB-n látott formájukat hozni. Az 1972-es EB-n nem tudták elérni a 4-es döntőt. 1973-ban barátságos meccseken nagy sikerek születtek: Brazíliát egyszer, Angliát kétszer győzték le, ebből egyszer idegenben, Londonban. Ezen eredmények tükrében meglepetés volt, hogy a ’74-es VB-n ismét már az csoportkörben kiestek. A Lengyelország elleni vereség pecsételte meg az olaszok sorsát. Az 1976-os EB selejtezői során is hamar búcsúzni kényszerültek.

A harmadik VB győzelem (1982)

Az 1978-as világbajnokságot Argentína rendezte. Itt tűnt fel a olasz játékosok új generációja, Paolo Rossi nevével fémjelezve. A csoport bombaerős volt: Argentína, Franciaország, és Magyarország társaságában. Olaszország nagyon jól játszott a csoportkör alatt, megverték a későbbi bajnok Argentínát is. 100%-os teljesítménnyel jutottak be a középdöntőbe. Itt Ausztria, Hollandia, és az NSZK voltak az ellenfelek. Nem sikerült bejutni a döntőbe, miután Hollandiától 2-1-es vereséget szenvedtek. De a bronzéremért megmérkőzhettek a brazilokkal. Nem sikerült visszavágni, ismét Brazília nyert, így ők lettek a bronzérmesek. Olaszország ezután 1980-ban megrendezhette az első 8 résztvevős Európa Bajnokságot. A döntőbe nem sikerült bejutni, igaz csak kevesebb rúgott gól miatt. A belgák 3-mat lőttek, az olaszok csak 1-et. Az győzelmet ért Anglia ellen. A bronzmeccsen megint vereség lett a vége, Csehszlovákia ellen 11-esekben maradtak alul, 9-8-ra. Ezután érkezett el 1982. A válogatott nagy nyomás alatt volt, mert ebben az évben volta fekete-totó botrány, amiben több játékos is benne volt. Így utaztak el Spanyolországba, az első 24 részvevős VB-re. A csoportkörben megint nehezen ment a játék, csak nyögvenyelősen jutottak tovább Lengyelország mögött. Például Kamerun ellen csak 1-1-et játszottak. A középdöntőben így kerültek a halálcsoportba, Argentína és Brazília mellé. Itt valamilyen okból az olaszok teljesen megtáltosodtak. A Maradonával felálló Argentínát sikerült legyőzni 2-1-re, a továbbjutásról a Zico vezette Brazília elleni meccs döntött. Az olaszokat fűtötte a bosszúvágy. Az addig halovány Paolo Rossi mesterhármasával 3-2-re Olaszország nyert! Az elődöntőben Lengyelország volt az ellenfél. Rossi ismét 2 gólt lőtt, 2-0 lett a végeredmény, készülhettek az NSZK elleni döntőre! A döntő Madridban volt a Bernabeu stadionban, 90000 néző előtt. Az első félidőben nem esett gól, de az olaszok kihagytak egy 11-est, Cabrini révén. A második játékrészben, az 57.percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Rossi fejelt egy gólt, mialatt a németek még reklamáltak a játékvezetőnél. Rossi ezzel gólkirály lett. 12 perc múlva, Marco Tardelli lövése is a kapuban kötött ki, 2-0! Tardelli gólörömének képei bejárták a világot. Az olaszok nem álltak le. 10 perccel a vége előtt a csereként beállt Altobelli megszerezte csapata 3. gólját:ezzel minden bizonnyal eldőlt a mérkőzés. A németek Breitner révén még megszerezték a becsületgóljukat, de ez csak szépségtapasznak bizonyult: Olaszország világbajnok lett harmadszor, 1934 és 1938 után! A 40 éves csapatkapitány, a kapus Dino Zoff boldogan emelte fel a kupát. Ő lett a legidősebb VB győztes játékos.

VB és EB ezüstérmek (1984-2004)

Az 1982-es sikert követő 24 évben az olasz válogatott a világ élvonalába tartozott, de tornát nem sikerült nyerniük. Meglepetésre nem sikerült kijutniuk az 1984-es EB-re. A selejtezőcsoportban csak a 4. helyen végeztek, Románia, Svédország, Csehszlovákia mögött. Az 1986-os, mexikói VB-n címvédőként a nyolcaddöntőben búcsúztak Franciaország ellen. 1988-ban, az EB-n elérték az elődöntőt, de ott 2-0-ra kikaptak a szovjetektől.Ebben az évben,az olimpián hatalmas kudarcként a válogatott verséget szenvedett Zambiától. 1990-ben Olaszország rendezte a 14. világbajnokságot. Ekkorra már olyan klasszisok játszottak a csapatban, mint Salavatore Schilacci, és a fiatal Roberto Baggio. A csoportkör ezúttal nem jelentett akadályt, magabiztosan, 3 győzelemmel jutott tovább a csapat, Ausztriát, az Egyesült Államokat, és Csehszlovákiát verve. A nyolcaddöntőben Uruguayt 2-0-ra múlták felül, a negyeddöntőben pedig Írország ellen 1-0-ra sikerült nyerni, Schilacci góljával. 5 meccsen 0 kapott gól! Az elődöntőben a címvédő Argentína következett. Schilacci vezető góljára Caniggia válaszolt. 1-1-es hosszabbítás után 11-esek döntöttek. Itt az olaszok kétszer is hibáztak, az argentinok egyszer sem, így Olaszország nem jutott be a döntőbe. A bronzmérkőzésen Anglia ellen volt lehetőség a javításra, amivel ezúttal élni tudtak az Azzurrik. 2-1-re nyertek, a gólszerzők Baggio és Schilacci voltak, angol részről pedig Platt. Schilacci 6 góljával gólkirály lett. Ezek után meglepetére nem sikerült kvalifikálniuk magukat az 1992-es kontinenstornára. Az 1994-es VB-re azonban igen. A VB-t az Egyesült Államok rendezte. Az olaszok nagyon lassan lendültek bele, de végül sikerült elérniük a döntőt. Az első meccset elvesztették Írország ellen. Ez volt az egyetlen mérkőzés 1990 és 1998 között, amikor Olaszország vereséget szenvedett VB meccsen. A csoportban hatalmas körbeverés volt, Mexikó, Írország, Olaszország és Norvégia egyaránt egyszer nyertek, vesztettek, és döntetlent játszottak, így mindannyiuknak 4 pontjuk volt. A gólarányok is ugyanolyanok voltak. Végül a több lőtt gól rangsorolt, így Mexikó lett a csoportelső, Írország a 2., Olaszország pedig csoportharmadikként jutott be a legjobb 16-ba. Itt Nigéria várt rájuk. Sokáig Nigéria vezetett, de Roberto Baggio a végén egyenlített, majd a hosszabbításban is lőtt egyet. A 8 között Spanyolország volt az ellenfél, itt is az utolsó percekben született meg a győztes gól, Baggio révén. Az elődöntő simább volt: Bulgária ellen sima 2-0, Baggio 2 góljával. A döntőt Los Angelesben, a Rose Bowl stadionban rendezték. A mérkőzést Puhl Sándor vezette. A rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született gól, így a 11-esek döntötték el a VB-cím sorsát. Itt az olaszok ismét alulmaradtak. Baggio kihagyott 11-esét máig sokan emlegetik. Így Brazília lett 4x-es világbajnok, nem Olaszország. 1996-ban ismét kudarc volt az EB. A csoportban kikaptak a csehektől, így kiestek. 1998-ban a franciaországi VB-n ismét a 11-es párbaj jelentette a végállomást, ezúttal a franciák ellen, a negyeddöntőben. Ekkor már Vieri és Del Piero voltak a válogatott sztárjai. A 2000-es EB-n nagyon közel voltak a győzelemhez. Egészen pontosan 1 percre. A döntőig magabiztosan meneteltek, még 11-es párbajt is nyertek a házigazda Hollandia ellen az elődöntőben. A döntőt Franciaország ellen játszották. Delvecchio az 55. percben vezetést szerzett, és úgy tűnt ez az előny kitart a végéig. Frisk, a svéd bíró 4 percet hosszabbított. Már minden olasz ott toporgott a partvonal mellett, várva a végső sípszót. Ekkor azonban bekövetkezett a tragédia: Slyvian Wiltord lapos lövése becsúszott Toldo keze alatt. 1-1, jöhetett a hosszabbítás. Az olaszok összezuhantak, erre nem számítottak. Nem is lehetett felrázni már őket. A hosszabbításban pedig Pires beadására érkezett David Trezeguet, és egy hatalmas bombagólt ragasztott Toldo kapujába. Aranygól, Franciaország az Európa Bajnok. Az egész csizmaország csalódott volt, sokan Dino Zoff-ot, a szövetségi kapitányt hibáztatták. A 2002-es VB-n ismét egy aranygól okozta az olasz válogatott kiesését. Ezúttal a házigazda Dél-Korea ellen. Már a csoporkörből a továbbjutás is csak sok nehézség árán lett meg, például Horvátország ellen is vereséget szenvedtek. A Korea elleni meccset egy ecuadori bíró vezette, aki kiállította Tottit a hosszabbításban. Sokan azt mondják, hogy emiatt estek ki az olaszok. De nagyban hozzájárult Ahn Jung Hvan aranygólja is. A 2004-es EB-re szintén favoritként érkezett Portugáliába az azúrkék válogatott. Azonban keserves csalódás lett belőle ismét. Kezdésként Dánia ellen egy 0-0-ás, majd Svédország ellen egy 1-1-es döntetlen született. A két skandináv ország közben megverték Bulgáriát, így az utolsó fordulóban, egy megfelelő arányú döntetlennel ki is eshettek az olaszok, hiába verik meg Bulgáriát. Ez be is következett. Dánia-Svédország 2-2, Olaszország-Bulgária 2-1, de hiába,a rosszabb gólkülönbség miatt kiestek az olaszok. Mindenki bundával vádolta a dánokat és a svédeket, de végül elmúlt a felháborodás. Ezután viszont kezdetét vette egy újabb sikertörténet.

Világbajnokság 2006: a 4. VB cím

A 18. világbajnokságot Németország rendezte. Olaszországot nem sorolták az esélyesek közé. Ennek okai a viszonylag döcögős továbbjutás a selejtezőcsoportből, illetve a Serie A-ban 2006 tavaszán kirobbant bundabotrány voltak. Szinte mindenki Brazíliát kiáltotta ki bajnoknak a VB előtt. Olaszország az E csoportban kapott helyet, Ghána, Csehország, és az Egyesült Államok mellett. Az első mérkőzésre Hannoverben került sor, Ghána ellen. Pirlo és Iaquinta góljaival 2-0-a diadalmaskodtak az azzurrik. A következő meccs az amerikaiak ellen volt, Kaiserslauternben. Ez a meccs igazi háború volt, 1-1 lett a vége, de 1 olaszt, és 2 amerikait is kiállított a bíró. De Rossi 4 meccses eltiltást kapott, Mcbride lekönyökléséért. Tehát legközelebb csak a döntőben játszhatott volna. A csoport utolsó fordulója előtt még mind a 4 csapatnak volt esélye a továbbjutásra. Olaszország 2-0-ra legyőzte Csehországot, Materazzi és Inzaghi góljaival. Ghána közben megverte az USA-t, így ők jutottak tovább. Olaszország csoportelsőként várhatta a következő kört, ahol Ausztrália volt az ellenfél. A két csapat sokáig nem bírt egymással, már mindenki a hosszabbításra készült, amikor Grosso kiharcolt egy 11-est. Totti pedig higgadtan értékesítette, a 8 közé lőve csapatát. A negyeddöntőben, Hamburgban a meglepetésként idáig eljutó Ukrajna várt rájuk. A meccs simább lett mint sokan gondolták, 3-0-ra nyertek az olaszok, Zambrotta bombagóljával, illetve az aranycipős Toni 2 góljával. Így 1994 után ismét a 4 között volt Olaszország. Itt a házigazda, régi nagy ellenfél Németországgal kellett megmérkőzni a döntőbe jutásért. A Dortmundban rendezett elődöntőn 117 percig nem esett gól. Ekkor azonban érkezett Fabio Grosso, és Pirlo passzát kapásból a német kapuba bombázta. Gólöröme nagyon hasonló volt Tardelli 82-es gólöröméhez. Ezután a németek kitámadtak, de az olaszok kontratámadásból ismét eredményesek voltak, Del Piero lőtt gólt, eldöntve a mérkőzést. Olaszország a döntőben!! A másik elődöntőben Franciaország 1-0-ra legyőzte Portugáliát, így ők készülhettek a döntőre. A döntőt 2006. július 9-én rendezték Berlinben, az Olimpiai Stadionban, 80000 néző előtt. A meccs elején hidegzuhany érte az olaszokat: mezrángatásért a bíró 11-est ítélt a franciák javára. A labdát Zinedine Zidane pimaszul a felső kapufára nyeste, ahonnan az a gólvonal mögé pattant. A 7.percben 1-0-ra vezettek a franciák. Az olaszokat nem törte le a gól, magasabb fokozatba kapcsoltak, aminek a 19. percben meglett az eredménye: Pirlo szögletét követően Marco Materazzi bebólintotta az egyenlítő gólt. Innentől kezdve nem esett több gól, a 90 perc leteltével következett a hosszabbítás, aranygólszabály nélkül. A 110. percben Zidane lefejelte Materazzit, amiért piros lapot kapott. Ez szinte meg is pecsételte a franciák sorsát. A hosszabbítást követően jöhettek a 11-esek. Az első 3 pár nem rontott. Ekkor jött David Trezeguet. Ő a kapufára vágta 11-esét. Az olaszok nem rontottak egyet sem, így Grosso sorsdöntő 11-esét követően negyedszer is világbajnoki címet ünnepelhettek! Fabio Cannavaro Dino Zoff után ismét felemelhette a kupát. Minden olasz örömmámorban úszott. Sokak szerint ha nincs a bundabotrány, az olaszok nem nyertek volna. Ezzel már csak 1-re vannak a brazilok rekordjától. A VB legjobb olasz játékosai Gianluigi Buffon, Fabio Cannavaro, Marco Materazzi, Andrea Pirlo, Francesco Totti voltak.

A VB után

A diadalmas világbajnokság után a szövetségi kapitány Marcelo Lippi lemondott posztjáról. Helyére Roberto Donadonit nevezték ki. A 2008-as EB selejtezőjében ismét összeakadtak a franciákkal, Párizsban kikaptak 3-1-re, 2 hónappal a VB után. A visszavágó 0-0 lett. A csoportban volt még Ukrajna és Skócia is, akik megnehezítették a VB döntősök dolgát, de végül Olaszország csoportgyőztesként jutott ki az osztrák-svájci közös rendezésű EB-re. Itt sikerült bekerülni a „halálcsoportba”, a már jól ismert Franciaország, Hollandia és Románia mellé. Az első meccsen Hollandia leiskolázta az olasz válogatottat, simán nyertek 3-0-ra. A remény életben tartásához nyerni kellett volna Románia ellen. Nem sikerült, 1-1 lett. Mutu gólját a 35 éves Panucci egyenlítette ki 1 perccel később. A hajrában Buffon megfogta Mutu 11-esét, a kieséstől megmentve Olaszországot. A franciák ellen mindenképp nyerni kellett, és szurkolni, hogy Hollandia verje meg Romániát. Sikerült mindkettő. A franciákat 2-0-ra, De Rossi és Pirlo góljaival győzték le 2-0-ra, a hollandok ugyanilyen arányban múlták felül Romániát. A negyeddöntőben a dél-európai ellenfél, Spanyolország következett. 120 percig 0-0 volt az állás, ismét jöhettek a 11-esek. Buffon hiába védett ki egy 11-est, De Rossi és Di Natale is kihagyta a sajátját, így Olaszország búcsúzott. Az EB-t később Spanyolország nyerte meg. Az EB után Donadonit menesztették állásából, és visszahívták Marcelo Lippit, aki örömmel vállalta el ismét a munkát.